Amikor elakadtam a könyvemmel fél éven át egy mukkot sem tudtam leírni. És nagyon örülök ennek. Persze közben nem feltétlenül így éltem meg 😅.
Megjelent bennem kétség, zavar, félelem és tengernyi kérdés. A szerencse, hogy tudom, hogy ez természetes folyamat, mivel a hivatás, az alkotás útján az életünk összes blokkja, félelme, traumája és úgy általában gyennge pontja egy nagyító alá sűrítve perzsel meg minket.
Azért örülök, mert ez a zavar úgy felkavarta bennem a port, olyan káoszt okozott, hogy még alázatosabban, még figyelmesebben kezdtem el figyelni. És ahogyan figyeltem, egyre mélyebb összefüggéseket láttam meg. Nem akarom, hogy felületes és általános legyen ez az írás. Akkor semmi értelme. Azt akarom, hogy benne legyek húsig-csontig, az utolsó porcikámig.
És most újra írok. És tetszik, amit viszontlátok. Egyre sérülékenyebb témákat feszegetek. Egyre erőteljesebben tárom ki a lelkem kapuját. Személyes, fájdalmas és tanulságos történeteken keresztül mutatom be, hogy hogyan győztem le számos “szörnyet” magamban, hogyan küzdöttem meg vért izzasztó kihívásokkal.
Annyival több lesz ez a könyv, mint egy gyakorlati útmutató. Benne leszek szőröstül-bőröstül, a történetem és a tanulságok. A gyakorlatok pedig ezekre fognak épülni.
Szeretem. Már most szeretem. Olyan kiszolgáltatottá tesz, hogy minderről írok úgy, hogy még csak úton van ez a “gyermek”🙈. De valahol az is van bennem, hogy nem csak a végeredményt szeretném megmutatni, hanem a kétségeket és küzdelmeket is. Hogy lássátok, hogy ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más. És ha nekem sikerül, Neked is sikerül. Ez a hivatás 🤍🕊️✨🙏
