Egyéni családállítás

Az egyéni foglalkozás kettőnk között zajlik, biztonságos, intim környezetben. Ha úgy érzed, hogy a témádat szívesebben beszélnéd meg kettesben velem, mint csoport előtt, akkor ez neked szól.

Egy 30-60 perces önismereti beszélgetéssel kezdünk, ahol rávilágítok az önkorlátozó hiedelmeidre, átbeszéljük és oldjuk a megjelenő feszültségeket, gyermekkori sérelmeket vagy csak egyszerűen azt, ami megmutatkozik a pillanatban.

Ezt követően egy 30-60 perces családállítás történik, ahol tárgyak segítségével  megjelenítjük a családfa egyes (érintett) tagjait, a kirajzolódó
generációs, ismétlődő mintákat, az életed akadályait, amelyek falként állnak közötted és az elérni kívánt állapotod között.

Az egész egy rejtett állításban történik, azaz nem tudod ki kicsoda, így igazán tiszta eredmény születik. Ezt követően oldásokat végzünk, hogy ne cipeld tovább a generációs terheket és, hogy falak nélkül élvezhesd az életed.

Ha úgy érzed, megerősítésre van szükséged, hogy önmagadtól, a saját erődet ismerve tudd járni az utad, rám számíthatsz. A lelki tanácsadással az a célom, hogy meglásd magadban azt a csodát, amit én látok meg Benned, de az együttműködésünk valójában ennél sokkal komplexebb lesz. Nézzük meg egy kicsit részletesebben, mikor érdemes hozzám fordulnod és hogyan születhetsz újjá az önismereti tanácsadás segítségével!

Milyen esetekben segíthet Neked a családállítás?

Milyen eredményekkel járhat a lelki segítség?

A csomag tartalma

Egyéni foglalkozás (1 alkalom) tartalma:
1. Helyzeted átbeszélése, tanácsadás (30-60 perc)
2. Családállítás, gyerekkori sérelem oldás vagy egyéb technika alkalmazása (30-60 perc)
3. Önismereti munkafüzet (PDF)
4. Ajándék önismereti videó (online)

Időtartam:  1,5 óra / alkalom

Helyszín: Online (Google Meet titkosított csatornán) vagy a rendelőmben személyesen 

Ár: 20.000 Ft

(24 órán belüli SOS konzultáció +10.000 Ft felárral igénybe vehető kapacitástól függően)

Szolgáltatások főnix csomag

Miért éppen hozzám fordulj lelki tanácsadásért?

Amit én tudok adni Neked, az nem egy egyszerű családállítás vagy önismereti beszélgetés, hanem egy egyedileg összeállított, komplex folyamat, amin végigvezetlek. A módszerem nem kötött és sablonos, hanem erősen intuitív, a közös munkánk során a belső megérzéseimre támaszkodom, és erre foglak Téged is megtanítani. A célom, hogy rávezesselek az erődre és megmutassam az élet összefüggéseit, hogy támaszok nélkül is erős légy, és meg tudd oldani a felmerülő élethelyzeteket.

Mindig Rád szabom a tempót, a használt eszközöket és a folyamat kibontakoztatását, ez számomra alapvetően fontos. Alapos vagyok és biztos lehetsz benne, hogy nem engedlek útnak félmegoldásokkal. Amennyiben szükséges, alkalmazok gyermekkori traumaoldást is, ami nagyban elő szokta segíteni a kívánt folyamatot.

Bármilyen kellemetlennek is érzed a témád, nálam biztonságban vagy. Egyrészt, mert magam is sok „ciki” dolgon mentem keresztül, másrészt pedig minden élethelyzetet úgy nézek, hogy mit ad ez Neked, mi felé akar terelni, nem pedig megbélyegezlek amiatt, ami éppen történik Veled. Együttérzek Veled és nem „kívülről” beszélek, hanem Veled együtt mutatok rá a megoldásokra.

Képzett segítő vagyok, tapasztalatom van mind a lélek, mind az üzleti világban, ez ad egy rugalmas nyitottságot, kreatív, átfogó hozzáállást a helyzetekhez.

Szerelmes vagyok a munkámba és ezt Te is látni fogod rajtam, az a segítő vagyok, aki valóban szívvel-lélekkel benne van a közös munkában. Őszintén elmondom azt is, ha úgy érzem, hogy nem én vagyok a Te embered és azt is, ha meglátásom szerint több alkalomra lenne szükséged.

Sok területen dolgoztam már (jogász, bankár, diplomácia, IT projekt manager, operaházi táncművész, zenekar, stb.), ezért könnyen ráhangolódom a szakma egyediségére, amiben dolgozol vagy szeretnél dolgozni, bár ez nem előfeltétele a sikeres együttműködésnek, mégis segíti azt. Tarka élettapasztalatot tudhatok magaménak: volt az életemben fájdalmas szakítás, szülő konfliktus, párkapcsolati nehézségek, megcsalás, egészségügyi kihívások, szakmai kudarcok, gyász, elfojtások, bűntudat, amikből mind felálltam, így valódi, gyakorlati tapasztalatból is tudlak segíteni az ébredésed útján.

A beszélgetésünkön és a blokkoldásokon felül ajándékkal is ellátlak. Kapsz tőlem egy munkafüzetet, ami a készülő könyvem első fejezetének kivonata és a visszajelzések szerint nagyon hasznos és elgondolkodtató anyag. Továbbá megajándékozlak egy videós anyaggal, amit elővehetsz azokban a nehéz élethelyzetekben, amikor nem tudod, hogyan reagálj.

Ha úgy érzed, hogy a Főnix csomag Neked való, keress fel bátran és győződj meg személyesen a családállításban, önismereti tanácsadásban rejlő lehetőségekről!

Szolgáltatások

    Ár: 20.000 Ft

Főnix
csomag

Egyéni konzultáció
családállítással

  • Önismereti tanácsadás (30-60 perc)
  • Családállítás (30-60 perc)
  • Önismereti munkafüzet (PDF)
  • + Ajándék videó (online)

Ár: 30.000 Ft / alkalom

SOS konzultáció

24 órán belül  

  • Amennyiben égető problémával állsz szemben, ami nem várhat, igyekszem mi hamarabb, legkésőbb 24 órán belüli időpontot adni
  • Kapacitás függő szolgáltatás

Ár: 25.000 Ft / alkalom

Hivatás Mentorálás

Egyéni konzultáció
(4 alkalom)

  • 4 alkalom mentorálás
    (4x 1,5-2 óra), első alkalom: 25.000 Ft, következő alkalmak: 20.000 Ft
  • Két alkalom között online utánkövetés (4×1óra)
  • Jogi és üzletvezetési tanácsadás az elinduláshoz
  • + Ajándék segédletek

Ár: 29.000 Ft / alkalom

Párkapcsolati Tanácsadás

Páros konzultáció

  • Sérelmek átbeszélése
  • Megértés és megértetés
  • Konfliktus kezelési technikák
  • A gyökér ok megtalálása
  • Gyermekkori sérelem oldása (ha kell)
  • Akcióterv a következő alkalomig

Szolgáltatások

    Ár: 20.000 Ft

Főnix
csomag

Egyéni konzultáció
családállítással

  • Önismereti tanácsadás (30-60 perc)
  • Családállítás (30-60 perc)
  • Önismereti munkafüzet (PDF)
  • +Ajándék videó (online)

Ár: 30.000 Ft / alkalom

SOS
konzultáció

24 órán belül  

  • Amennyiben égető problémával állsz szemben, ami nem várhat, igyekszem mi hamarabb, legkésőbb 24 órán belüli időpontot adni
  • Kapacitás függő szolgáltatás

Ár: 20-25.000 Ft / alkalom

Hivatás Mentorálás

Egyéni konzultáció
(4 alkalom)

  • 4 alkalom mentorálás
    (4x 1,5-2 óra), első alkalom: 25.000 Ft, következő alkalmak: 20.000 Ft
  • Két alkalom között online utánkövetés (4×1óra)
  • Jogi és üzletvezetési tanácsadás az elinduláshoz
  • + Ajándék eBookok

Ár: 29.000 Ft / alkalom

Párkapcsolati Tanácsadás

Páros konzultáció

  • Sérelmek átbeszélése
  • Megértés és megértetés
  • Konfliktus kezelési technikák
  • A gyökér ok megtalálása
  • Gyermekkori sérelem oldása (ha kell)
  • Akcióterv a következő alkalomig

Rólam mondtátok

Számomra csodálatos érzés az utatokon és szárnyalásotokon részt venni.

Olvasd el, hogyan élték meg mások a velem való munkát és jelentkezz te is

Családállítás
Önfejlesztés
error: Content is protected !!