Gyakran ismételt kérdések

Legkönnyebben a Jelentkezési Adatlap kitöltésével tudsz jelentkezni, ami alapján felveszem veled a kapcsolatot.
Telefonon vagy közvetlenül e-mailben is megkereshetsz természetesen.

Hétköznapokon 9:00-16:00 óra között dolgozom általában, így a legkorábbi kezdés 9 óra és a legkésőbbi kezdés 14 óra
szokott lenni. 

Javasolni szoktam a Skype, GoogleMeet vagy a WhatsApp videóhívást, mivel stabil. De lehet Viber, Instagram chat,
Facebook Messenger hívás is, ha neked ez jobban megfelel.

  1. Olyan informatikai eszközre, amelyben van kamera és mikrofon (laptop, okostelefon).
  2. Stabil internetre és egy olyan helyiségre, ahol tudsz zavartalanul akár 2 órát is eltölteni.
  3. Ha van fülhallgatód mikrofonnal, az nagy segítség tud lenni, de nem feltétele a részvételnek.

Egyéni foglalkozásokat leggyakrabban online tartok, de természetesen a rendelőmben, Mozsgón is szeretettel várlak.
A csoportos családállítás Mozsgón történik (7932 Mozsgó, Kolozsvári utca 28/a). Olykor előre megbeszélt időpontban Budapesten is szoktam tartani, sőt online is.

Az égvilágon semmit. Végig ott vagyok veled és vezetlek az úton. Az egyetlen, amit kérek, hogy mesélj az érzéseidről, amik
megjelennek benned miközben bizonyos dolgokat teszek és mondok. Teljes biztonságban vagy, a saját tempódban haladunk
és a cél, hogy jobban érezd magad a végére.

Van, hogy egy alkalom több életterületen is rendet tesz és van, hogy egy életterületre több alkalom is szükséges. Mindenki
egyedi és az út is egyedi, amit megtesz és fontos, hogy mindenki a saját ütemében, nyugodtan tehesse meg a lépéseket.

A konzultáció és a családállítás az utadban álló köveket gördíti el, ami lehetővé teszi, hogy új, tisztább, könnyedebb alapokról indítsd el, tudatosan a döntéseidet. Én segítek letenni a kövekkel teli hátizsákot, Te meghozod az új döntéseidet az Új Életedhez.

Csupán annyira van szükség, hogy vedd le a telefonodról a hangot és, amennyiiben online találkozunk legyen feltöltve a telefonod vagy a laptopod, amivel bejelentkezel;).

Amennyiben egészségügyi problémával kapcsolatosan szeretnél foglalkozásra jönni, kérlek szólj és küldök egy kis „elő házi feladatot” :).

Van, hogy megmagyarázhatatlan rossz érzések vannak bennünk vagy ismétlődő életesemények, érzések vannak az életünkben és egyszerűen nem tudjuk mit kezdjünk a helyzettel. Van erre egy csodálatos technika, amivel kioldhatjuk ezeket az ismétlődéseket, amivel kiegyensúlyozottabbá és boldogabbá válhatunk.
Ez a családállítás.

Minden (tág értelemben vett) családban/klánban létezik egy „morfogenetikus mező”, egy családlélek, egy energetikai rendszer/háló, ami aktívan működésben van a tagok között. Egy családállítás során ennek a családi tudattalan mezőnek az érzékelésével jelenítjük meg a családban jelenlévő tudattalan folyamatokat és haladunk a felderített blokkok oldása felé.

Szinte bármilyen rossz érzésre vagy problémára lehet családállítást kérni. Pl. betegségre, pénzügyi gondokra, párkapcsolati problémákra, családi feszültségre, munkahelyi problémákra, sikertelenségre és így tovább.

Mivel a családállítás nem minősül gyógyításnak vagy diagnosztizálásnak, így nem lehet mentális betegség megléte estén alkalmazni, hiszen az a pszichiátria és a pszichoterápia területe.

16 éven aluli gyermek esetén nem a gyermeknek, hanem a szülőnek állítok, hiszen ilyenkor vele kell foglalkozni elsősorban.

Kényszerből, zsarolással rávett embernek nem állítok (csak ha önszántából szeretné).

Más helyett csak nagyon ritka esetben lehet állítani (pl. nagyon beteg és megkért, hogy képviseld).

Varázslásra, jövendölésre nem való a családállítás :).

Amennyiben egyéni  állításra jössz hozzám Főnix vagy Delux csomag keretében, egy 30-60 perc hosszú önismereti beszélgetést követően rátérünk a családállításra, ami kb. szintén 30-60 percig tart el. Így egy alkalom folyamán összesen 1,5-2 órát töltünk el a témáddal.

Amennyiben csoportos családállításra érkezel, úgy a résztvevők számától függően reggel 9:00 órától kb. 5-8 órát töltünk együtt. Egy családállítás kb 45-90 perc hosszú. Két családállítás között mindig tartunk kb. 20 perc szünetet. Egy nap legfeljebb 4 állítást szoktam javasolni, így legkésőbb 17-18 órára végzünk. Érdemes egy napot rászánni.

A családállítást kérő személy az, aki a saját témáját, nehézségét, problémáját ismerteti a családállítás során és erre kér oldást. Ebben az esetben az ő családi morfogenetikus mezőjében dolgozunk. Ebben a szellemi mezőben -amelyben a blokkok megmutatkoztak – elindul egy rendeződési folyamat a családállítás során, az új gondolati/érzelmi felismerések hatására. Ezen folyamat hatására elkezd átalakulni ez az információs mező, így a családi rendszerben eddig működő sorsismétlődés (sorsközösség vállalás) megállhat és innentől fogva az egyén képes egy új életszakaszba lépni.

A képviselő vagy segítő a családállítást kérő családjából képvisel egy adott személyt (esetleg egy fogalmat), akit ő maga egyébként nem ismer. A családállítás képviseleti érzékelésen keresztül jön létre, azaz a képviselő/segítő testi érzetben, mozgásban és bizonyos érzelmi beállítódásban megjeleníti egy jelen nem lévő, általa ismeretlen személyt az állító családjából. Ehhez természetesen nem kellenek színészi képességek, csupán a kérdéseimre választ adva kifejezi, hogy éppen mit érez, milyen gondolatok jelentek meg benne, merre mozogna a legszívesebben, stb.

Segítőként is hatalmas tanulásban lehet részünk, hiszen olyan szerepekbe lépünk be, amelyek a saját életünkben is rávilágíthatnak fontos részletekre vagy megválaszolhatnak  kérdéseket. Soha sem véletlen, hogy segítőként milyen szerepet élünk át.

A morfogenetikus mező (morfe – struktúrát, formát jelent, a genesis szó jelentése – keletkezik) olyan, mint az elektromágneses vagy a gravitációs mező. Érzékelhető, de szabad szemmel nem látható. Ezt a mindent összekötő mezőt a fizikusok kvantum mezőnek hívják, a biológus kutatók csoportléleknek, Dr. Roberto Assagioli vagy Carl Gustav Jung kollektív tudattalannak nevezte el.

Rupert Sheldrake alkotta meg a morfikus mezők koncepcióját, amely szerint láthatatlan kapcsolatban vannak egymással a világegyetem alkotórészei. Hasonlóan, mint ahogyan a televízió, rádió vagy a mobiltelefonok által használt sugárzás. Ezek láthatatlan elektromágneses mezők a Föld szinte minden pontját behálózzák és akár van hozzá vevőkészülékünk, akár nincs, folyamatosan ebben az információs tömegben úszunk.

Egyáltalán nem elvárás, hogy a család tagjai egyszerre érkezzenek, Sőt, egyes esetekben akár hátráltató tényező is lehet egy-egy családtag jelenléte. Ezt rád bízom, hogy hogyan érzed jónak. Mindenesetre a szülő állításába nem szoktam a gyermekét beállítani (tisztelet megmaradása miatt).

  • A résztvevők röviden bemutatkoznak, majd elkezdődik az első családállítás.
  • Az állítást kérő az állítást vezetőnek röviden elmondja a témáját. Az állítást vezető egy rövid interjúban feltérképezi a
    témát és eldönti, hogy hogyan induljon az állítás.
  • Az állítást kérő a csoport tagjaiból kiválasztja önmaga képviselőjét, majd a problémájának is választ egy képviselő
    személyt. Ezt követően beállítja őket valahová a térben (morfogenetikus mezőben), ami reprezentálja számára a
    helyzet leírását és az érzeteit.
  • Az állítást vezető kérésére a szereplők elkezdenek mozogni a mezőben, ráérezve az általuk játszott szereplők
    energiájára, sorsára, érzéseire, testi érzeteire.
  • Ezt követően kirajzolódik egy történet, amelyet kibontunk. Az oldás folyamata lépésről lépésre történik (egyik
    legfontosabb lépés a szembenézés, hiszen a tudattalan szeretetből adódó kötödések feloldása és tudatos szeretetté
    alakítása rendkívüli fontossággal bír).
  • A családállítást ún. oldó mondatokkal zárjuk. Az oldás során az egyén a felvállalt sorsot és nehézségeket tisztelettel
    elfogadja és visszaadja annak, akihez eredetileg is tartozott. Így az állítás után valóban saját életét élheti az állító. A
    családállítást azzal zárjuk, hogy minden képviselő kipörög a szerepéből.
  • Minden állítás között szünetet tartunk, amikor ehetsz és ihatsz, megpihenhetsz, mielőtt a következő állításba
    belefognánk.
  • Az egyéni családállításra egy 30-60 perces önismereti beszélgetést követően kerül sor. Megjelölöd az aktuális
    nehézségedet, problémádat, amin változtatni szeretnél, továbbá az állításod célját (ebben természetesen segítek).
  • Ezt követően bábuk segítségével jelenítjük meg a családod egyes tagjait. Ráérzés útján kiválasztod a bábuk közül,
    hogy ki képviseljen téged és ki képviselje a problémádat. Ezt követően az állítás rejtetten történik, azaz nem tudod
    közben, hogy melyik bábu melyik családtagodat (vagy esetleg foglamat) képviseli.
  • Elkezdődik a térben a mozgás és az oldás folyamata, én folyamatosan kérdezni foglak, hogy mit érzel és mit
    gondolsz róluk (anélkül, hogy tudnád, hogy kiről van szó). A válaszaiddal, gondolataiddal, érzéseiddel segíted a
    folyamatot. Kirajzolódik egy történet, amelyet kibontunk és itt is oldásokat végzünk. Az oldás folyamata lépésről
    lépésre történik és az egyik legfontosabb lépés itt is a szembenézés, hiszen a tudattalan szeretetből adódó kötödések
    feloldása és tudatos szeretetté alakítása rendkívüli fontossággal bír.
  • Az állítást ún. oldó mondatokkal zárjuk. Az oldás során az általad (vagy gyermeked által) felvállalt sorsot és
    nehézségeket tisztelettel elfogadjuk és visszaadod annak, akihez eredetileg is tartozott. Így az állítás után valóban
    saját életedet élheted.
  • Az egyéni családállítás végén felfedem az összes szereplőt és átbeszéljük, hogy mi történt.

A csoportos családállítás valódi személyekkel történik és csoportban játsszuk el a megjelenő mintázatokat, folyamatokat. Ezzel szemben az egyéni családállítás a családállítást vezető és az ügyfél között zajlik és tárgyak (bábuk) jelenítik meg a családtagjait.

Ha úgy érzed, hogy a témád intim vagy bármilyen okból kifolyólag csak velem akarod megosztani. Akkor, ha csoportban nem tudsz vagy nem szeretnél megnyílni. Akkor, ha részletesebben rá szeretnél nézni az életedre és az aktuális problémára. Ha egyéni konzultáció részeként szeretnél családállításra jönni.

Rengeteg családállítást tartok online és ugyanolyan tökéletesen működik, mint személyesen. Sokan jobban szeretik, hogy a saját otthonuk kényelméből jelentkezhetnek be, de ez ember függő.

Egyéni családállítás esetén: jogilag titoktartási kötelezettségem van, de az igazi erő az Isteni Jog, a Létezés felé tartozok
elszámolással. Igen, intim és biztonságos.


A csoportos családállításokon mindenki aláír egy nyilatkozatot, amely kötelezi a titoktartásra, de olyan mély megélésen mennek át az emberek egy ilyen nap folyamán, olyan tiszta erő hat rájuk, hogy a nyilatkozat nélkül is a tisztelet jelenik meg a másik iránt. Ráadásul nagy eséllyel nem ismeritek egymást. De ha úgy érzed, hogy intim a témád, válaszd az egyéni állítást biztonságos környezetben velem.

Ez a te döntésed, de javaslom, hogy legalább 2 hétig ne beszéld ki magadból, mert mély lélektani folyamatok folynak ilyenkor és hatásosabb lesz az eredmény, ha a tudatalatti szintjén marad egy ideig. Érezni fogod, hogy mikor tudsz már róla beszélni, de sokan vannak, akik csak annyit mondanak másoknak, hogy „figyelj, ezt muszáj magadnak kipróbálnod :)”.

Javaslom, hogy min. 2 hét teljen el két állítás között. Érezni fogod, hogy mikor áll készen a lelked. Ha kétségeid vannak, szólj nekem és átbeszéljük

16 éven aluli gyermek esetén a szülőknek (nevelőknek) érdemes eljönnie. 16-18 éves gyerekek már jöhetnek maguk is (szülői engedéllyel).

Ez az idő legyen csak a tiéd és ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk együtt dolgozni, érdemes a gyermekfelügyeletet megoldani. Nagyon ritka esetekben fel szoktam ajánlani, hogy az előzetes beszélgetést írásban folytatjuk le vagy hangüzenetekben és csak 30 percnyi családállításra kell megoldania az anyának a gyermekfelügyeletet, de ezt csak kivételes esetben.

Akkor a legjobb embernél jársz :). Évekig jártam fegyházba, börtönökbe kriminalisztikai tanulmányok miatt és súlyos bűncselekmények háttereit hallgattam végig. Terápiás foglalkozásokon pedig találkoztam olyan esettel, mint testvérek közötti
szerelem, merevedési problémák, szülő által elkövetett nemi erőszak, poligám kapcsolatban felmerült nehézségek, évekig
külvilágtól elzárt ember, volt, hogy valaki beleszeretett a testvére házastársába, és sorolhatnám…és tudod mit mondok? Nincs ciki téma. Ha neked ez van az életedben, ami most a legjobban tanít, szolgál, akkor ezt nézzük meg és kész. Nem nézlek le vagy ítéllek meg, hanem a legnagyobb tisztelettel és csodálattal nézlek, hogy teszel magadért. Ennél nincs nagyobb erő és bátorság.

Javaslom, hogy ne szervezz utána extrémen aktív programot, de tedd azt, amit a szíved súg, annál nincs jobb a világon.

Nem szükségszerű, de előfordulhat. Gondolj csak bele, lehet, hogy 25-55 éve ezzel a generációs mintával élsz, ott van a sejtjeidben, természetes, ha az új rend előtt felborul a régi, ne ijedj meg, ez teljesen normális. De ha rosszul érzed magad, ne hezitálj felhívni vagy írni, segítek, nem maradsz egyedül.

4 alkalomból áll és az alkalmak között 4 utánkövetés történik.

Az első alkalom előtt is már kapsz egy feladatsort, ami segítségünkre lesz az az első találkozásunk során, legfőképpen amiatt, hogy a kérdések már önmagukban el fognak gondolkodtatni és mélyteni a témában.

Az első alkalom lényege az önazonos éned, az egyediséged meghatározása és a hivatásod beazonosítása. Adott esetben gyermekkori sérelmek, generációs minták, felnőttkori traumák oldására is sor kerülhet, ha azt látom, hogy valami akadályozhatja a munkánkat. Ez az egész folyamatra igaz: bármikor látok egy akadályt, először azt oldjuk fel benned.

A második alkalom előtt és során elkezdünk összeállítani egy stratégiai tervet és lefektetjük a fő célokat és elérendő mérföldköveket.

A harmadik alkalom előtt és alatt foglalkozunk az üzleti terveddel nem csupán a klasszikus értelemben, de lelki, spirituális nézőpontból is.

A negyedik alkalomhoz érve pedig teljesen rádszabottan, konkrétumokat nézünk meg, hogy hogyan tudod kihozni a legtöbbet önmagadból és, hogy mire figyelj a jövőben. Ellátlak anyagokkal és hasznos tanácsokkal egyaránt.

Sok ügyfelem jár vissza hozzám a négy alkalom után is, hogy egyes élethelyzetekben segítsek elnavigálni őket, irányt mutatni, feltenni a fontos kérdéseket, segíteni priorizálni, esetlegesen felmerült nehézségekre együtt megoldást találni. Nem tűnök el az életedből a négy alkalom után, bármikor jöhetsz további alkalmakra, ha ezt súgja a szíved.

Szerintem ez az egyik legértékesebb része a csomagnak, ugyanis az alkalmak között elvégzett feladatokat átnézem és visszajelzést adok róla a következő alkalmon, továbbá feltérképezzük az esetleges korlátozó tényezőket, amiket így fel tudunk oldani benned.

Ezzel időt spórolunk meg, ugyanis 30-60 percet szánok rá minden alkalom között, hogy megnézzem a munkádat, így ez az idő nem a közös találkozásunkkor megy el.

A program 4 alkalomból és közötte 4 utánkövetésből áll. Azonban vannak olyanok, akik szívesen jönnek további alkalmakra és vannak olyanok is, akik ad hoc jelleggel érkeznek hozzám a 4 program után tanácsért egy-egy élethelyzetben.

Abban tudlak segíteni, hogy fokozatosan az utadra lépj és egy olyan területen olyan dolgokat hozz létre, ami teljesen önazonos veled és ezáltal a természetesség és könnyedség érzését élhesd meg a munkád során. De nem árulok zsákbamacskát: a hivatás kiépítése nem egy egyszerű folyamat, sok energia-és időbefektetés kell hozzá, szembe kell nézned a félelmeiddel és kitartónak kell lenned.

Én 100%-ot adok magamból, a tudásomból és a tapasztalatomból, végig támogatlak ebben, de a te elhatározásod ugyanolyan fontos.

Igen. Sőt, többször előfordul, hogy a Hivatás Mentorálás Programot felfüggesztjük egy pár hétre és családállítással, traumaoldással vagy egyéb módszerrel feloldjuk a benned lévő akadályokat, félelmeket, blokkokat és utána könnyebben folytatjuk a Hivatás Mentorálás Program további lépéseit.

Teljesen egyénre szabottan és rugalmasan kezelem a folyamatot, úgy hogy a lehető legtöbbet hozhasd ki magadból.

Nem mindenkivel dolgozom együtt, ugyanis nem feltétlenül mindenkinek én vagyok a megfelelő szakember és ezt őszintén el szoktam mondani.

Én azokkal dolgozom együtt, akik hajlandóak a saját oldalukon is beletenni az energiát. A magam részéről én minden létező tudásommal segítem az utadat, minden anyagot, tudást a rendelkezésedre bocsátok. Azonban ez a folyamat nem feltétlenül kényelmes és könnyű. Bőséges mennyiségű feladatot kapsz, sok mindenen mész át lelkileg is, két találkozás között is aktív munka folyik és amellett, hogy én 100%-osan beleteszem a részem, a Te oldaladon is teljes elköteleződés kell, hogy alkalmazd a tudást, implementáld, elvégezd a feladatokat, szembe nézz a félelmeiddel (amiben természetesen segítek).

Miután kértél időpontot az első alkalomra, kérek tőled egy bemutatkozást, amiben megkérlek, hogy fejtsd ki röviden a jelenlegi élethelyzetedet, fő motivációdat/célodat a programmal kapcsolatban és az ismert elakadásaidat.

Egyáltalán nem. Számos ügyfelem külföldön él és ott valósítja meg a hivatását. Egyfelől nem feltétele a belföldi tartózkodás/piac, hiszen az egyediséged a legfőbb fegyvered és én erre építek. Másfelől magam is olyan sok országban éltem és dolgoztam, hogy a legtöbb esetben ismerem a helyi klímát és általában otthonosan mozgok a témában. De ez sosem volt feltétele a sikernek.

Igen. Olyan lehetőség rendelkezésre áll, hogy nem egyben fizeted ki azonnal a 4 alkalmat, hanem alkalmanként fizeted ki mindig az adott konzultációt.

Az én oldalamon mindent megteszek érted és a sikeredért. A tudásom és a tapasztalatom teljes tárháza a tiéd. Segítelek abban is, hogy a felmerülő félelmek, blokkok feloldódjanak, ugyanis ez esszenciális része a programnak.

Ugyanakkor a te oldaladon is ugyanekkora befektetésre van szükség, hogy elérjük a kívánt sikert. Ez a Te felelősséged.

Igen. A részvétel feltétele, hogy megállapodunk abban, hogy titoktartási kötelezettség terhel mindkettőnket a közös munka során és után. Ahogyan én sem adok tovább semmilyen üzleti titkot, amelyet megosztasz velem, úgy Te sem oszthatsz meg semmilyen információt (videó, írásos, szóbeli anyagok, know how, program menete, személyes tapasztalatom, történeteim, stb.), amely a Hivatás Mentorálás Program során a tudtodra jut. Hiszen hosszú évek tapasztalata és rengeteg anyagi befektetésem van amögött, hogy ez a program olyan lett, amilyen és ezt kizárólag a program résztvevőivel osztom meg.

Párterápia / párkapcsolati vagy házassági tanácsadás ajánlott abban az esetben, ha

Sok a vita és a konfliktus
Megcsalás történt
Elbeszélnek egymás mellett
Kiégés szélén áll a kapcsolat
Nehéz átlátni egy helyzetet, támogatásra van szükség annak érdekében, hogy egy probléma megoldásra találjon, a párkapcsolat fellélegezzen vagy új irányt vegyen
Ha mihamarabb szeretnék a felek rendezni a párkapcsolatot, házasságot és nem akarják tovább mélyíteni a fájdalmakat és a problémákat
Akár olyan helyzetben is jól alkalmazható, amikor frissítésre vágyik a kapcsolat, különösebb markáns probléma nélkül

Számos olyan helyzet adódhat az életünkben, amikor egyedül nem vagyunk képesek megoldani vagy nem olyan hatékonyan, nem olyan gyorsan a felmerült nehézségeket. Ez a párkapcsolatra, házasságra is igaz. Olykor olyan mélyen érintettek a felek, hogy egy külső, objektív fél sokkal gyorsabban képes rávilágítani olyan megoldásokra, ami addig a felek eszébe sem jutott volna.

A cél az, hogy a felek képesek legyenek megérteni egymás érzéseit, álláspontját, vágyait, kéréseit és azt érezzék, hogy a párjuk átérezte, hogy mit szeretnének, miért fontos az adott téma a számára és egy olyan egyensúlyi állapotot találjunk, ami minden félnek elfogadható és megfelelő.

Az is nagyon fontos, hogy a párok képesek legyenek átgondolni és felismerni egy esetleges merevebb álláspontjukat és közelebb kerüljenek egymás világához ezáltal.

Kiemelten fontos cél a megfelelő kommunikációs stílus, eszköztár és csatorna használatára, ami alapján, a párok maguk is képesek megoldani a jövőbeni konfliktusaikat.

Egyes gyermekkori traumák jelentősen torzíthatják a párkapcsolati kommunikációt, ezt van hogy páros, de van, hogy egyéni, külön foglalkozáson oldom ki az érintett félből annak érdekében, hogy a párterápia hatékony és eredményes lehessen.

Legszerencsésebb esetben a párkapcsolat mindkét tagja közösen keresi fel a párkapcsolati tanácsadót, de ez nem feltétele a sikeres munkának. Gyakran fordul elő, hogy az egyik fél dönt úgy, hogy számára egy párterápia megoldást jelentene és a másik fél vonakodva, de esélyt ad egy ilyen foglalkozásnak és meglepően gyakran pozitív végeredmény szokott születni e tekintetben a vonakodó fél hozzáállásában.

Amennyiben mindkét fél szándékában áll megmenteni a kapcsolatot, házasságot, a párterapeuta feltérképezi a helyzetet együtt a párral és definiálják, hogy melyik a legégetőbb probléma, amivel mindenekelőtt foglalkozni kell.

Sokan vallják, hogy ciki, kényelmetlen párkapcsolati tanácsadót felkeresni, ami valahol érthető természetesen. Ugyanakkor ügyvédhez, bíróságra járni sem feltétlenül kellemes. Az esetlegesen jelenlévő gyermekek számára is fontosabb, hogy béke legyen otthon, mint hogy ez segítséggel történt e meg.

Akik részt vesznek egy ilyen párterápián szinte egybehangzóan azt szokták nyilatkozni, hogy sokkal kellemesebb élmény lett, mint amire számítottak és, hogy olyan dolgok világítódtak meg bennük, amikre korábban nem is gondoltak. Összességében, általában kifejezetten pozitív a csalódás.
Számottevően egyszerűbb időben felkeresni egy jól képzett párkapcsolati tanácsadót, mintsem kapcsolatból, kapcsolatba menekülni és ugyanazokat a hibákat újra és újra elkövetni.

A legjobb hír, hogy nem veszíthetünk semmit azzal, hogy segítséget kérünk. Teljes a titoktartási kötelezettségem.

Szeretetteljes, megtartó környezetet biztosítok és kifejezetten fejlett a képességem, hogy szövevényes dolgokat is jól átlássak, intuitívan ráérezzek fontos pontokra és olyan megoldásokat kínáljak, ami mindenki számára élhető.

Hozzávetőlegesen 2 óra szokott lenni egy alkalom, de ha szükséges maradunk még egy picit, hogy az esetleges elvarratlan szálakat még megbeszélhessük. A célom, hogy a következő alkalomig megfelelő csomaggal engedjem útnak a párt.

A találkozó előtt egy kérdőívet küldök ki, amiben feltérképezek pár alapvető információt, hogy ne az értékes közös időnkből menjen el.

A találkozónk során meghallgatom mindkét felet a felmerült helyzetről, ahol kulcsfontosságú számomra, hogy mindenki elmondhassa a saját álláspontját teljeskörűen. Amennyiben itt már látok lehetőséget, megkísérlem átéreztetni a felekkel a másik álláspontját, hogy legyen egy kiindulási, alap megértés a két fél között.

Amikor a problémák feltárásához érünk feltérképezem az igényeket, elképzeléseket, félreértéseket, sértettségi szintet, bizalmi szintet, kommunikációs csapdákat, esetleges ideillő gyerekkori sérelmeket, fejlődési lehetőségeket és számos más aspektust.

Ezt követően a megoldás felé vesszük az irányt. Ez nem jelenti azt, hogy azonnal minden megoldódik, de azt igen, hogy lépésről lépésre haladunk egy békésebb, mindenkit kielégítő megoldás felé.

Igen:

mindkét fél köteles kölcsönösen végighallgatni a párját
nem sértegetjük a másikat, ehelyett kifejezzük milyen érzések jelentek meg bennünk
őszinteség, akkor is, ha ez kellemetlen

Igen, minden további nélkül. Sőt, 80%-ban online tartom a párkapcsolati, házassági tanácsadásokat és semmilyen hátrányt nem láttam még ebből. Sokszor a párok komfortosabban is érzik magukat az otthonuk kényelmében.

Az egyetlen feltételem ilyenkor, hogy a webkamerában mind a két fél jól látszódjon, ugyanis én folyamatosan monitorozom mind a két fél által leadott jeleket.

A közös cél, hogy a pár mind a két tagja kökcsönösen elkezdje jobban megérteni egymást és mindenekelőtt olyan kommunikációs stílust építsenek ki, ami mindkét fél számára elfogadható és előrevivő. További cél, hogy a problémák mögötti gyökérokokat találjuk meg és enyhítsük.

Általánosságban a cél, hogy a felek közeledjen egymáshoz, megtalálják közösen a megfelelő irányt és mindenképpen a bizalom megerősítése.

Természetesen az adott egyedi helyzet határozza meg, hogy mi az ideális irány, azonban általánosságban elmondható, hogy az egész Élet egy tanulási, fejlődési folyamat. Minden, ami történik értünk történik. Ha kibújunk a felelősség alól, ha újra és újra elmenekülünk az emberi kapcsolatok elől, akkor a minket váró feladatok és fejlődési ugrás elől menekülünk el.

Az Élet ez esetben minden további kapcsolatunkban is – lehet, hogy másképpen, de előbb vagy utóbb – újra elő fogja hozni ezt a megoldatlan feladatot. Azt vallom, hogy a mi felelősségünk a saját fejlődésünk és ha meg is fejlődünk egy komoly helyzetet és netán talán a párunk semmit sem változik és úgy érezzük, hogy tovább lépünk, akkor az Élet olyan társat fog mellénk küldeni, aki harmóniában áll a megfejlődött új „szintünkkel”.

Párkapcsolati és házassági tanácsadói képzéssorozat elvégzését követően olyan gyakorlati tapasztalat és tudás birtokába kerültem, amivel hatékonyan, gyorsan, illetve magas szinten tudok azon pároknak segíteni, akik éppen nem találják a megfelelő utat, elfáradtak, esetleg kiégtek. Segítek a helyes útra visszatalálni, a sérelmeket feldolgozni, a boldogságot újra megélni.

Segítséget kérni nem szégyen, sőt bátorság.

Gyakran adódik olyan helyzet, amikor az egyik fél egyéni konzultációra érkezik hozzám, majd idővel ráveszi a párját egy párkapcsolati tanácsadásra. Bár sokszor pozitív csalódás lesz az eredmény, az is előfordul, hogy a másik fél egyáltalán nem válik nyitottá.

Én mindenkinek adok esélyt és mindent megteszek, hogy biztonságban érezze magát, ahol megnyílhat. Azonban kiemelten fontos, hogy hosszútávon a felek, a házastársak igenis akarjanak közeledni egymás irányába. A házassági tanácsadás sikeressége nagymértékben függ attól, hogy milyen változásokra hajlandóak a párkapcsolat / házasság tagjai.

Amennyiben már nincs valós esély a házasság / párkapcsolat megmentésére, akkor a konzultáció átalakul válási tanácsadássá, ami szintén jelentősen segítheti a békés lezárást, a fájdalom minimalizálásával és a kölcsönösen elfogadható megoldás megtalálásával.

Van olyan élethelyzet, amikor már az tűnik egyetlen ésszerű megoldásnak, hogy a felek különválnak. A válási tanácsadás során abban segítek, hogy lehető legnagyobb békében történjen meg a folyamat, egyensúlyban, az Élet törvényszerűségei és a felek jó érzéseit figyelembe véve. Jogi hátterem is van, így esetleg olyan megoldásokat is kínálhatok, amit más párterapeuták nem.

Ugyanakkor előfordult már az is, hogy a válási tanácsadásból lett házassági / párkapcsolati tanácsadás.

Minden esetben pártatlan maradok. Nem szimpatizálok egyik féllel sem, a párkapcsolatot tartom szem előtt és mindkét félnek igyekszem a legtöbbet adni.

Megcsalással, hűtlenséggel, féltékenységgel számtalan alkalommal találkoztam a praxisom során és bőséges alkalommal sikerült megfelelő megoldást találnunk a felmerült helyzetre. Ez esetben mindenképpen ajánlom szakember felkeresését, ugyanis lerövidítheti és jelentősen mérsékelheti a szenvedést és fájdalmat.

Mindenekelőtt azt figyelem meg, hogy van e jövője egy párkapcsolatnak megcsalás után. Megnézem, hogy az adott pár esetében hogyan lehet feldolgozni a megcsalást, meg tud e bocsátani a megcsalt fél.

Az érzelmi megcsalás ugyanúgy megcsaládnak számít, mint a testi megcsalás, így mindkettővel foglalkozunk az ülések során. Sőt micro cheating (vagyis az apró megcsalás, amikor az egyik fél a kapcsolaton kívülre helyezi a fókuszt azzal, hogy folyamatosan kis dolgokban másra, vagy másokra támaszkodik, vagy koncentrál) miatt is szoktak érkezni hozzám ügyfelek és nagyon hatékonyan tudunk együtt dolgozni ezeken a témákon, ugyanis ha nincs elbagatelizálva, hanem a helyén van kezelve, mély és őszinte kapcsolódást és a kapcsolat megerősödését adhatja egy ilyen tanácsadás sorozat.

Természetesen egy párterápián erről is beszélhetünk, nincsenek korlátok. Nem találkozhatsz nálam olyannal, hogy tabu téma. Hiszem, hogy mindig létezik megoldás és a célom, hogy ezt megtaláljuk.

Számos helyzet van, ami szorongást, feszültséget vált ki az emberekből. Van, hogy olyan mértékű, hogy a saját társunkkal sem osztjuk meg szégyenérzetből vagy azért, mert tudjuk, hogy ez állandó feszültségforrás, mint például az intimitás körében felmerülő akadályok, titkos vágyak, föggőségek, stb. Azonban hosszú távon a problémák elhallgatása, elnyomása nem visz minket sem a megküzdés, sem a megoldás irányába, így káros hatással lesz a kapcsolatunkra.

Nagyon fontos, hogy beszéljünk róla. A párkapcsolat ugyanis egy olyan tanulási folyamat, amelyet mindenkinek végig kellene járnia.

Fontos a minél korábbi felismerés, a probléma beazonosítása, és szakember segítségének kérése.

Ingyenes 15 perces konzultációra jelentkezés!

Kérdezz bátran!

Amennyiben van még benned valamilyen kérdés, bátran tedd fel nekem:

gyakori kérdések
error: Content is protected !!