Nem félni elveszíteni a férfit, hanem elveszni a férfiban

Saját magamon és az ügyfeleimen keresztül is észrevettem, hogy kapcsolat van aközött, hogy mennyire feldolgozott mértékű a férfi elvesztésének generációs hagyatéka és a szexuális önfeledt odaadás.

Mi nők vagyunk azok, aki a befogadást, az önmagunkba ölelést és a puhaságot szimbolizáljuk. Mégis, az elmúlt évezredekben hányszor kényszerültünk rá, hogy keménységet és férfi energiákat öltsünk magunkra.

Arról nem is beszélve, hogy hány női felmenőnk szenvedett a fájdalomtól, hogy elvesztette a szeretett férfit háborúban, viszályban, politikai, vallási vagy egyéb okok miatt. Hány ősanyánk hullajtott fájdalmas könnyeket a földbe.

Számos női felmenőnk erőszak és kegyetlenség áldozata volt. Ezek nem múlnak el nyomtalanul. De a tudatosítással – ami itt és most történik veled- (és esetlegesen további oldással) felülírható.

Sokan szenvedtek a felmenőink közül és sokan tudatosan és tudattalanul képtelenek lettek újra a puha, lágy befogadásra. Azt szokták mondani a férfiakra, hogy zárva van a szívük és nehezen áramoltatnak érzelmeket (mint védelmi reakció). Mi nők pedig a befogadás lágyságára ás teljes átadásra váltunk nehezebben nyitottá. És ezek a tudattalan minták örökítődtek át anyáról lányra, hogy megvédjék a fájdalmaktól az utódokat.

Tudom, még fájdalmasabb elveszíteni azt, ami már a részünk valahol (amit már befogadtunk egyszer a testünkbe, lelkünkbe). De tudd te drága lélek, hogy sohasem embert fogadsz be, hanem végső soron a szeretetet. Lehetsz egyszerre mély érzésű és teljes biztonságban. Ezt most még egyszer: lehetsz úgy is biztonságban, hogy közben az érzelmeid teljes palettáját megéled. Nem az érzések áramát kell elzárni. Hanem az érkező információt a helyén kezelni. Tágabb perspektívából átlátni azt, ami VALÓJÁBAN történt – ahelyett, amit gondolunk, hogy történt.

A múlt már megtörtént. És ha megragadjuk és téves következtetésként visszük tovább, akkor téves eszmékre építjük a jelenünket. És ez egy olyan dolog, amit az Élet nem fog engedni. (Ilyenkor szoktuk mondani a „de olyan jó ember volt, hogyan történhetett ez meg vele?” és a „de én mindent megtettem és mégis..” típusú mondatokat).

A fájdalomtól nem az véd meg, ha elzárkózunk. Hanem a tudatosság. Az, ami rámutat arra, hogy rend van a létezésben. Minden azért történik, hogy bennünk is ez a rend álljon helyre.

Tudom, milyen érzés megdermedni. Tudom, milyen félni. Tudom milyen bezárkózni. Tudom milyen értetlenül állni a dolgok előtt. De azt is tudom, hogy a világban rend van. Tudom, hogy a ledermedés és félelem nem a valóság, hanem múltbéli (generációs vagy saját életbeli) téves következtetések eredménye és tudom, hogy ez mind feloldható. Magam is végigjártam ezt az utat (és a mai napig találok még „ébrednivalót”) és tudom, hogy Rád is az a végtelen béke vár, ami abból ered, hogy nem tagadom meg, hanem felismerem azt, ami valójában van.

Szeretném, ha tudnád, hogy:

  • Biztonságban vagy.
  • A múltnak nem kell ismételnie önmagát.
  • Azzal, hogy magadba fogadod a férfit, a szeretetet fogadod magadba.
  • Az Élet azt szeretné, ha minden olyat letennél, ami nem te vagy. Egészen addig, amíg nem marad már más, csak a szeretet.
  • Megérdemled az önfeledtséget.
  • Megérdemled a teljességet.
  • Minden érted van.
elveszni a férfiban
Családállítás
Önfejlesztés
error: Content is protected !!